|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szika Levente Zoltán 2001. július 10.Jún. 16-án Szinérváralja katolikus magyarsága ünnepelte az 1421-ben épült római katolikus templom 580 éves fennállását. A szentmisét Reizer Pál szatmárnémeti megyés püspök celebrálta. Fotókiállításon a település egykori arculatát ismerhette meg a közönség, majd szabadtéri tánc- és dalműsorral folytatódott az ünnepi program. Bemutatták a sárvári kiadású Szinérváralja című füzetet (az első kiadás tavaly jelent meg itthon), amelyben a település három híres szülötte (Sylvester János bibliafordító és nyelvújító prédikátor, Zágonyi Károly 48-as szabadságharcos, aki később az amerikai polgárháború springfieldi csatáját követően az Egyesült Államok nemzeti hőse lett és Incze János-Dés festőművész) szerepel. /Szika Levente Zoltán: Szinérváralja. Újraszentelt és megáldott hajlék. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 10./2001. szeptember 4.Régi hagyományt, az egykori Szent István Napokat elevenítette fel a nagybányai magyarság augusztusban, emlékezve meg Szent István királyról, aki az egykori szabad királyi bányaváros védőszentje. A rendezvénysorozat aug. 14-22. között zajlott a helyi plébánia, az evangélikus egyház, valamint a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület szervezésében. Augusztus 17-én délután vers- és prózamondó versenyt szerveztek, amelyen a koltói fiatalok vitték el a babért. Az evangélikus templomban Magyar éremművészek és Anyaság az éremművészetben témákban éremkiállítás nyílt. Aug. 18-án Énekeljetek az úrnak új éneket! címmel énekversenyt tartottak a fiatalok részére, amit Bura László szatmárnémeti tanár Értelmiségiek helye és szerepe az egyházban című előadása követett. A szabadtéri színpadon népi táncműsort volt. Aug. 22-én a nagykárolyi Collegium régizene-együttes lépett fel. /Szika Levente Zoltán: Szent István Napok Nagybányán. A védőszent ünnepe. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./2002. május 14.Az Agape – Koltó-Katalini Falusi Szociális Támogatások Alapítványt 1999-ben hozták létre Koltón. Elnöke, Bencze Béla nyugdíjas ácsmester. Vallja, hogy Koltó nem létezhet alapítvány nélkül. 1999-ben, induláskor négymillió lejes alaptőkével rendelkezett az Agape, amihez még hozzájött a huszonöt alapító tag – értelmiségiek, gazdák – anyagi hozzájárulása. A székhely – mely egyben az elnök családi háza – a Petőfi Sándor Kultúrotthon szomszédságában található. Koltón a Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész alkotta Petőfi–Júlia-szobor körülötte por és földnyomok, a talapzat márványlapjai közül legalább öt elvált, kettő pedig már el is törött. A tollat már ki is törték a költő kezéből. A kastély jelenlegi gondnoka, Szász Imre nemigen törődik a dolgokkal. Az alapítványnak jelenleg harmincmillió lejes tőkéje van, emellett természetesen magyarországi alapítványok, szervezetek is segítik működésüket. Az Illyés Közalapítvány támogatásával egy albumot adtak ki az itteni faluturizmus népszerűsítése céljából, amely Vendégváró Koltó címmel kétszáz példányban jelent meg. Emellett a Határon Túli Magyarok Hivatala – már működésünk kezdetén – 100 ezer forintot adományozott nekünk, aminek a kamataiból a helyi . A Pro Hungaristól ezer könyv és százhúsz videokazetta érkezett. /Szika Levente Zoltán: Tenni akarnak falujuk jövőjéért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 14./2002. szeptember 13.Újabb nagybányai sajtótermék látta meg a napvilágot: a Hitherold, a Turulsas Lovagrend (TSL) által kiadott rendi közlöny, a Hitherold első száma (jún. 21.). A lap pártoktól és ideológiáktól független, háromhavonta megjelenő sajtótermék, mely a TSL tevékenységét és mentalitását ismerteti. T. Nagy Zoltán nagymester kifejtette: a heroldok a középkor hangos bemondói voltak. A Rend egyik jelmondata: Magyarság, Kereszténység, Becsület. Főszerkesztő Szika Levente Zoltán, kiadó és tördelő T. Nagy Zoltán, szerkesztők. /A Hitherold szerkesztősége: És mégis mozog a (nagybányai) föld. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 13./2003. április 11.Márc. 29. és ápr. 4. között volt a Rákóczi Emlékünnep, amelyre a Nagybányai Rákóczi Szövetség és a Németh László Gimnázium /Nagybánya/ Schönherr Gyula Történelemköre szervezésében került sor. Március 29-én az alsós diákok történelmi vetélkedője zajlott, 31-én pedig a felsősöké. Az ünnepélyes eredményhirdetésen fellépett a Németh László Gimnázium kórusa is, majd Nagy Zoltán történelemtanár, a nagybányai Rákóczi Szövetség elnöke, a vetélkedő főszervezőjeként elmondta: azon kell lennünk, hogy "magyarságunk ne csak anyanyelvünkkel kössön nemzetünkhöz, hanem szívünkkel, tetteinkkel is." Köszönet jár Simori Sándornak, a helyi Lendvay Márton Színjátszó Kör vezetőjének, a színház biztosításáért. /(Szika Levente Zoltán): A nagyságos fejedelem emlékezete. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 11./2003. május 14.Sasi Nagy Béla /Nagybánya/ nyugalmazott orvos, éremgyűjtő régóta közöl a helyi lap, a Bányavidéki Új Szó hasábjain, de más kiadványokban is jelentek meg írásai. Gazdag éremgyűjteményének egy részével már a nagybányai közönség is megismerkedhetett. Egy időben kerámiával is foglalkozott, egy képét pedig kiállították az orvosképzőművészek tárlatán. Kezdetben sok mindent gyűjtött, azután rátért az orvosi témájú érmékre. Jelenleg 2500 darab tulajdonosa. Ezenkívül bélyegeket is gyűjt, szintén orvosi témában. Sikerült összeállítania a román orvosi érmék katalógusát. Elég nehéz ma már hozzájutni ezekhez a darabokhoz. Olyan is előfordul, hogy elvesznek a levélben postázott küldemények. Egy neki küldött Nobel-érem is erre a sorsra jutott. /Szika Levente Zoltán: Hajdúkatonák kései utóda. Beszélgetés Sasi Nagy Béla nyugalmazott orvossal, éremgyűjtővel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 14./2003. december 2.Dokumentumértékű kötet jelent meg nemrégiben Balogh Béla nyugalmazott nagybányai történész-főlevéltáros szerkesztésében: Nagybányai boszorkányperek /Balassi Kiadó, Budapest/. Balogh Béla elmondta, hogy az adatgyűjtés a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Intézetének felkérésére kezdődött: igyekeztek feltárni a természetfeletti erőkben történő hit (boszorkányság, kuruzslás) világához kapcsolódó okmányokat, Pócs Éva témavezető irányításával. Az ötkötetesre tervezett A magyarországi boszorkányság forrásai című kiadvány első kötete 1997-ben látott napvilágot. A rendkívül gazdag nagybányai anyag azonban nem fért be ebbe a keretbe, ezért a Várostörténeti források címen most indult alsorozat első kötete lett. A 17-18. századi Nagybánya jegyzőkönyveit, peres iratait kellett átnézni. Az eredeti anyag már több mint tíz éve nincs Nagybányán, így csak mikrofilm formájában hozzáférhető. Nagybányán boszorkányság vagy kuruzslás vádjával mintegy 73 személyt fogtak perbe. Az utolsó boszorkányper Nagybányán Mária Terézia uralkodásának második évtizedében. volt A vádlottaknak szerencséjük volt, jött egy körlevél (1750-es évek közepén), hogy az ilyen jellegű ítéleteket csak a császári/királyi ítélőszék jóváhagyásával lehet végrehajtani. Tulajdonképpen ekkortól szűnnek meg az égetések, de a boszorkányság vagy kuruzslás miatt perbe fogottak üldözése helyenként még a 19. század első éveiben is nyomon követhető. /Szika Levente Zoltán: Nagybánya boszorkányai. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./2015. augusztus 29.Utolsó a magyar Nagybányán!...Nagybányai születésű magyar polgárként, szomorúan kell megállapítanom, hogy városunk újabbkori történelmének folyamán, eléggé fonákul (és akkor még elég szalonképesen fogalmaztam!) alakultak/alakulnak Szent István királyunk városának, a magyar képzőművészet egyik hajdani fellegvárának magyar vonatkozású ügyei: az elrománosítás (mely folyamat ma már − úgymond − „önkéntes” elrománosodássá „szelídült”, és senki által nem kényszerítve, de egyesek által igenis bátorítva „dübörög” − a városban és környékén egyaránt!), valamint intézményeink működési nehézségei mellett, meg kell említenem a magyar közösség életterének módszeres beszűkítését, magyar vonatkozású épületek ledózerolását (Ferenczy-Mikola ház), vagy azok kisajátítását (Művésztelep), s a város XIV. századi, nyolcszögletű pecsétnyomójának módszeres eltulajdonítását. Az 1362-ben készített ezüst pecsétnyomót még 2011 júliusában lopták el − mindmáig ismeretlen tettesek − a Máramaros Megyei Történelmi- és Archeológiai Múzeum bekamerázatlan (!) épületéből, s − jóllehet, a XVI. században egyszer már nyoma veszett −, végül, 1904-ben, mégis előkerült... A 2004 óta kiállított magyar történelmi ereklye eltűnése kísértetiesen hasonlít ahhoz a lopáshoz, amely még a múlt század kilencvenes éveinek legelején, Misztótfaluban történt, amikoris a helyi Református Gyülekezet 1500-as évekből származó, úrvacsoraosztáskor használt, értékes kegytárgyainak veszett nyoma... Persze, nem éppen a véletlen folytán, hiszen a műkincsrablók (akik nagyonis jól tudták, hogy mit is „kell” elvinniük Isten Házából, ezért nem kizárt, hogy „megrendelést” teljesítettek!) eltűntek, és azóta sem kerültek rendőrkézre! A város régi főterén álló, műemlékké nyilvánított épületek − hosszú elhanyagoltság utáni − első restaurálásakor (még az előző, azóta már a börtönt is megjárt polgármester idején) csupán kétnyelvű (román és angol ( ! ) ) magyarázó táblácskákkal látták el az épületeket... Akkoriban még sehol sem volt az európai uniós tagság, azóta viszont, már az is „megvan"...! Ebből kifolyólag, a naív ember azt hihetné: ahogyan telik az idő, a körülmények változnak − legalább valamelyest... Azonban, bár így van, mégsincs teljes mértékben így, hiszen a nemrég „modernizált" Vár téren (a Cinteremben) föltárt középkori templomromokhoz (Szent Katalin és Szent Márton templomok maradványaihoz) köthető magyarázó szövegek sorrendje − számomra − nem éppen a leglogikusabb. Mert, hogy a román nyelvű magyarázat az első, azt még − „nyögvenyelősen" − csak-csak megértem... De hogyan jutottunk odáig, hogy már a – feltehetően külföldi turisták tájékoztatása végett elhelyezett − angol és német nyelvű magyarázó feliratok is „megelőzik" a magyar nyelvű tájékoztató szövegeket?! (Már, ahol egyáltalán vannak ilyenek, merthogy: az egykori Szent Katalin- , illetve Szent István-templomról, valamint annak megmaradt tornyáról – városunk egyik fő jelképéről! – nemhogy magyarul, de idegen nyelveken sem olvasható semmiféle ismertető szöveg...! Csak román nyelven! Nesze neked, „multikulti” Európa(i) Uni(j)ó!) Nos, ez már kicsit sok(k)...! Hiszen, ha „megfogyva bár", de azért a magyar mégiscsak őshonos nemzet(iség) városunkban! Nemde? Avagy: nekünk már annak is örülnünk kell(ene) , hogy most már − végre-valahára − „méltatnak” minket arra, hogy (itt-ott) kiírják magyarul (is) a magyar vonatkozású romokhoz tartozó magyarázó feliratokat? Hát velünk már tényleg mindent meg lehet tenni, ami a megalázás fogalomkörébe tartozik?! Bevallom őszintén, már arra is gondoltam, hogy az illetékesek talán nem is ránk, itt élő magyarokra, hanem a maradék Magyarország területéről érkező „magyar turisták”-ra gondoltak a tájékoztató feliratok megjelenítésével! Amennyiben pedig ez így van, valószínűleg úgy spekulálhattak, hogy nekik úgyis „mindegy” a sorrend! Fő, hogy ki legyen írva a tájékoztató szöveg! A „gesztus” a lényeg, hogy tudják, mit is csodálnak az „ősi román” városban…! (Igaz, mint már említettem, a korábbi években teljes mértékben hiányzott a magyar felirat a műemlékekről... A hirhedt „Aranykorszakban” pedig még a műemlékvédelem fogalmát sem ismerték a hatóságok, mert egyszerűen nem akartak tudomást venni arról, hogy a város történelmi magvát képező régi főtéren tőlük idegen, magyar múltú házak sorakoznak…! Azonban – sajnos – most is akadnak még olyan régi házak, mint a már említett Ferenczy-Mikola ház, amelyeknek műemlékvédelmi nyilvántartásba vételére – hogyan, hogyan nem −, de mégis kevésnek bizonyult a „módszerváltás” óta eltelt negyed évszázad! Ez pedig − ugyebár − már nemcsak a „többségi” városvezetők bűne, hanem azok vétke is, akiktől − régebben − még többet remélt a bányavidéki magyarság!) Azt már meg sem kérdezem a tisztelt városi elöljáróinktól − „tulipános érdekképviseletünket" is ideértve −, hogy miért nincs kétnyelvű helységnévtábla a megyeszékhely „kapuinál" (a nagybányai magyarság hivatalosan rögzített számarányának tükrében, a vonatkozó törvény ezt ugyan nem írja elő, viszont nem is rendelné büntetni az ilyen cselekedetet!), vagy, hogy miért nincsenek kétnyelvű utcanévtáblák a városban? Szika Levente Zoltán, újságíró Nagybánya Erdély.ma lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
